Sajtóbeszélgetésre hívta meg a romániai magyar média vezetőit Markó Béla miniszterelnök-helyettes november 26-én Marosvásárhelyre. Markó a kormánykoalíció tényleges eredményeit a látszatnál többre tartotta, és sajnálatát fejezte ki, hogy a szövetséget alkotó pártok nézeteltéréseiket kifelé is megjelenítik. Szerinte a kisebbségi törvény elfogadása márciusnál hamarabb nem várható. Amikor Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester levelével érvel az ügyben a szenátusban, akkor megállapítható, hogy mindkét fél gyengíti a törvény elfogadási esélyeit. Az elnök köszönetét fejezte ki az összes magyarországi Európai parlamenti képviselőnek a törvénytervezet támogatásáért. Markó Béla lehetőséget lát arra, hogy a nemzeti bruttó össztermék jelenleg előirányzott 3,9 százaléka helyett 5 százalékot fordítsanak oktatási célokra. A jelenlévő újságírók bírálták az RMDSZ-t, amiért álláspontját nem hozza kellő mértékben nyilvánosságra. Markó Béla elismerte, hogy a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség véleményét nem ismeri ez ügyben, s mindkét felet felelősnek tartja ezért. Markó Béla bejelentette, hogy funkcióhalmozás miatt lemondott a Communitas Alapítvány elnökségéről, valamint a Látó irodalmi folyóirat főszerkesztőségéről. Elismerte, hogy a Communitas Alapítványhoz befutó közpénzek elszámolását nem teszik teljes egészében nyilvánossá, mert annak egy részét formailag az alapítvány szervezte tevékenységekre vagy működésre fordítják, és a jelenlegi jogszabályok értelmében nem hozható nyilvánosságra, hogy valakinek mennyi a fizetése. A pályázatokra kiírt alapítványi pénzelosztás továbbra is nyilvános lesz, ígérte. A Communitas-összegek szétosztását a jövőben is az RMDSZ végzi. Elismerte, hogy a volt Romániai Magyar Szót az alapítvány kiemelten támogatta. Az oktatási támogatásként a magyarul taníttatásért járó 20 ezer forintokat jelentő támogatás hiányzó felét, 600 millió forintot a múlt héten Magyarországról átutalták, a másik fele 2006-os kifizetésre csúszhat. /B. Á.: Kisebbségi törvény márciusra. Markó Béla sajtóbeszélgetése hazai magyar médiavezetőkkel. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
2005. november 30.
Napvilágot látott Szente B. Levente Tollkalitka című verseskötete, mely az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg, P. Buzogány Árpád szerkesztésében. A 33 éles költő Szörényvárán (Turnu-Severin) született, de 1979 óta családjával Székelykeresztúron él. Iskoláit Székelykeresztúron, majd Marosvásárhelyen magyar–néprajz szakon végezte. Első írásai, versei, tárcái, elbeszélései 1994-ben jelentek meg a Romániai Magyar Szóban. Később verseket, mesét, majd tudósításokat közölt a Hargita Népében, Népújságban, Udvarhelyi Híradóban, Korunkban, Lángban, Helikonban, Kisvárosban, Gyergyói Kisújságban és a Hepe-Hupában. A különböző irodalmi pályázatokon összesen tizenegy díjat nyert, melyből egyet Magyarországon. Jelenleg a székelykeresztúri önkormányzat Kisváros című folyóiratának főszerkesztője. Szente B. Leventének eddig három önálló kötete jelent meg: Az első éj, versek (1996), Az ezüsthajú tündérlány, mesék (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000), Örök szél dala, versek (Kaposvár Kiadó, Kaposvár, 2001). /Gálfalvi Gábor, Alsóboldogfalva: Kinyílott a Tollkalitka... = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./
2005. december 28.
Az RMDSZ 27 romániai személyiséget – parlamenti és önkormányzati képviselőket, polgármestereket, tisztségviselőket, egyházi méltóságokat, jogászokat, vállalkozókat – tüntetett ki az az Ezüstfenyő díjjal. Az adományozó szerint a díjat azoknak osztják ki, akik “a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért kiemelkedő munkát végeztek”. A lap a régió öt kitüntetettjét mutatta be. Arad megyéből Kocsik Józsefet 16 évi munkájának elismeréséül tüntették ki Ezüstfenyő díjjal. Aradon az RMDSZ Mosóczy-telepi szervezetének alapító tagja, illetve elnöke volt 12 évig, ugyanakkor az aradi szervezet ügyvezetője is a megalakulása után. 1990-től az országos gazdaszövetség, későbbi nevén az RMGE szervezésén dolgozott, amely 1994-ben alakult meg. Az RMGE Arad megyei szervezetének 4 évig az ügyvezetője, 1998-tól az elnöke, az országos szervezet ügyvezető elnöke is volt. Számos gazdatanfolyam megszervezése, gazdálkodóknak jutányos áron beszerzett vetőmag, gazdálkodói konferenciák lebonyolítása, az országhatárokon is átnyúló együttműködési kapcsolatok kiépítése fűződik a nevéhez. Fehér megyéből Fari Palkó Ilona nyugdíjas óvónő meghatódva vette át a díjat. „Én csak apró kavicsokat tettem le a magyarság asztalára. Nem is RMDSZ-es tevékenységem, hanem életem munkájának jutalmazását látom a díjban” – mondta. Nagyenyeden 27 évig vezette a Bethlen Gábor Kollégium gyakorló óvodáját. A 70-80-as években is sikerült úgy összekovácsolni a magyarságot, hogy mindenki tudta, hova tartozik. Úgy látja, egyre nagyobb szükség van a szociális munkára. Szerintem egy kisvárosban fontos az önkormányzat és a civilszervezetek közös munkája. A Máltai Segélyszolgálatnál végzett munkájában is odafigyel a magyarság gondjaira. Jogi tanácsaival Deák Levente, az egyetlen Hunyad megyei kitüntetett már a kilencvenes évek legelejétől segítette az erdélyi magyar közösséget. A Romániai Magyar Szóban a Törvénytár rovatot vezette, amelynek szaktanácsai amolyan RMDSZ jogi központtá fejlődtek. Hunyad és Fehér megyében szinte valamennyi magyar civilszervezet alapítóokmányait vagy folyó jogi ügyeit Deák Levente intézte, s számos országos magyar szervezet, egyesület hasonló problémáinak megoldása is a nevéhez fűződik. A Nyugati Jelenben is folyamatosan közöl jogi cikkeket. Legtöbbet mégis a magyarországi kártalanítási törvény erdélyi vonatkozásain, valamint a romániai tulajdon- és kárpótlás törvények gyakorlatba ültetésén, illetve magyarra való fordításán dolgozott. Marossy Zoltán alprefektusnak is választania kellett: vagy megmarad főtisztviselőnek, vagy tovább politizál az RMDSZ színeiben. Végül a tisztségben maradás mellett döntött. Megkapta az Ezüstfenyő díjat, mert a munkájával elégedettek. Temes megyében elsőnek Újszentes községnek volt RMDSZ-es polgármestere. Tizenhárom évvel ezelőtt pályázta meg a tisztséget Szilágyi Géza mérnök, azóta töretlenül élvezi a választópolgárok bizalmát. A magyarság részaránya az egykor színtiszta református községben napjainkra negyven százalék alá esett, így harmadszorra is első nekifutásra csatát nyerni nem akármilyen teljesítmény! Szilágy vallja, hogy minden intézkedés, mely előbbre viszi Újszentest a civilizáltabb élet felé, egyformán kedvez minden rendű-rangú lakosnak. /Ezüstfenyő díjasok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./
2006. március 9.
Csapó I. József nyílt levelében védőhatalmi státust kért Székelyföld felett – Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől. Kuszálik Péter ebből kiindulva nyílt levelet írt az olvasóknak. Először Katona Ádám kért védőhatalmi kötelezettséget az utódállamok magyarsága számára. (Új Magyarország, 1993. nov. 3.) Két évvel később szintén Katona Ádám kérte a védőhatalmi státust – ugyancsak nyílt levélben (Szabadság, 1995. aug. 22.), a címzett a magyar kormányfő és Göncz Árpád államfő. Válasz nem érkezett Budapestről. Kuszálik kiemelte, hogy Csapó József kukoricatermesztésből doktorált, nem veszi figyelembe a szakember véleményét. Kuszálik elmagyarázta, Magyarország majd Románia belépett a NATO-ba. Ez kizárja, hogy a két szomszédos állam között védőhatalmi „ez meg az jöhessen létre.” A cikkíró emlékeztetett, Tőkés László 1996 őszén azt javasolta, hogy az alapszerződést ne Temesvárott, hanem Világoson írják alá (RMSZ, 1996. szept. 9.). Ehhez Kuszálik Gabriel Andreescut idézte, aki szerint Tőkés különös élvezettel törekszik a mártíromságra. A baj ott kezdődik, írta Kuszálik, hogy a román hatalom úgy kezeli az ügyet, „mintha a fölvetett kérdéseket az egész erdélyi magyarság fogalmazná meg, a Szász Jenő vagy Csapó doktor által meghirdetett balgatag dolgokat máson kéri számon.” Valójában Katona Ádám mögött áll a nyolctagú Erdélyi Magyar Kezdeményezés. Csapó doktor a Székely Nemzeti Tanács nevében és elnökeként írta alá nyílt levelét, „de ez az alakulat csak elméletben – ha úgy tetszik: a mesékben – létezik.” Kuszálik ítélkezett: „az egész nemzeti-polgári-nemzetpolgári mozgalom (Reform Tömörülés, Polgári Szövetség, Fórum-mozgalom, EMNT, SZNT stb.) nem több lelkes amatőrök gyülekezeténél”. /Kuszálik Péter: Nyílt levél. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./
2006. szeptember 18.
Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője közölte, a fejük fölött döntöttek, nem közölték velük, hogy fedél nélkül maradnak. A döntést csak a fellebbezési határidő letelte után közölték a Látó szerkesztőségével. A körülmények az 1999-ben történtekkel azonosak. Ekkor a Látó és a Vatra szépirodalmi folyóiratokkal együtt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét, a Romániai Magyar Szó fiókszerkesztőségét és más országos román nyelvű lapok és hírügynökségek tudósítóit törvényszéki döntés alapján kiköltöztették a Városháza utcai székházból. A korántsem megnyugtató helyzet ellenére a Látó Irodalmi Színpada évadot kezdett a hét végén. Marosvásárhely és a folyóirat vendége volt a zalaegerszegi Pannon Tükör szerkesztősége. A zalai szerkesztők elmondták, a folyóirat a világban és a Kárpát-medencében élő és alkotó magyar írók fóruma, szerző- és szerkesztőgárdájához tartozik a Párizsban élő Nagy Pál, a kárpátaljai Balla D. Károly, a kolozsvári Lászlóffy Aladár, a muravidéki Bence Lajos, az írországi Newcastle-ban alkotó Kabdebó Tamás és a chicagói Makkai Ádám, munkatársa volt a nemrég elhunyt Major-Zala Lajos Svájcban élt költő is. /Lokodi Imre: Batyut köthet a Látó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2006. szeptember 20.
A Nagy Benedek-ügyre érdemes visszatérni, az RMDSZ-nek olyan botránya, mely jelentősebb a Neptun-gate-nél. Bemutatja meg, hogy a román hatalom zsoldjába szegődött RMDSZ-szárnyat semmiféle morális, etikai gátlás nem köti, ha le kell számolni a közös ellenféllel, a magyar ügy elhivatott és megvásárolhatatlan képviselőivel, írta Borbély Zsolt Attila. A Horn–Kuncze kormány által uralt magyar hírcsatornák a temesvári események ötödik évfordulójának ünnepléséről szóló beszámolójukban 1994 decemberében arról tájékoztattak, hogy Tőkés László elismerte: együttműködött a Securitatéval. Nagy Benedek képviselő frakciótársai között kiosztott egy röplapot, mely készpénznek véve a Tőkés Lászlóról szóló hamis híresztelést, többször is (ellenpéldaként) Márton Áronra hivatkozva, mintegy kiátkozta Tőkés Lászlót, „hűtlen kezelőnek”, „gátlástalan puhánynak”, „igazságot elhallgatónak”, az „Ördög szolgájának” nevezve őt, aki „fülelő lelkiismerettel” kívánja szolgálni embertársait. A szöveg többes szám első személyben való megfogalmazása és az eredeti példányon az aláírás hiánya arra utal, hogy a szerző egyfajta kollektív nyilatkozatnak szánta a röplapot, esetleg aláírásokat kívánt gyűjteni: „ezért vagyunk kénytelenek a legkevesebb másfél milliónyi nem kollaboráns erdélyi magyar nevében a leghatározottabban tiltakoznunk (a nyelvi helytelenség az eredeti szövegben) a volt Securitatéval való undok és becstelen együttműködés elbagatellizálása és egész hazai magyarságunkra való kiterjesztése ellen”. Borbély Imre képviselő javasolta az akció azonnali megtárgyalását és a testületi elhatárolódást. Tokay György frakcióvezető ezt pozíciójával visszaélve megakadályozta. Tőkés László 1994. december 29-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen átadja a sajtó képviselőinek Nagy Benedek irományát. Az RMDSZ szövetségi elnökét, Markó Bélát 29 RMDSZ tisztségviselő levélben szólította fel még december végén az azonnali állásfoglalásra, de ő az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet. 1994. január 4-én a Romániai Magyar Szóban megjelent A Securitate markában című írás, melyben a megrágalmazott püspök résztelesen leírja, hogyan próbálnak az áldozatból hóhért csinálni. Az RMDSZ parlamenti frakció vezetői továbbra is szabotálták az ügy megtárgyalását, mígnem a Nagy Benedektől önmagukat elhatárolni kívánók kiadtak egy saját nyilatkozatot. Végül az SZKT, elfogadva az Etikai Bizottság döntését, kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. Megindul a sajtókampány a döntés ellen, Tőkés Lászlót ismételten megrágalmazták, hogy inkvizítor módjára kizáratta Nagy Benedeket. Valójában ennek az ellenkezője történt: Tőkés László azt kérte, hogy az SZKT mérsékelje az Etikai Bizottság által javasolt szankciót, azaz ne zárja ki Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. /Borbély Zsolt Attila: A Nagy Benedek-ügy – 1. rész, eseménytörténet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 20./
2006. december 29.
Új felállásban kezdi a 2007-es évet az Új Magyar Szó bukaresti napilap. Távozik a szerkesztőség éléről Salamon Márton László, akinek – vezető szerkesztőként, majd felelős szerkesztőként – meghatározó szerepe volt a lap készítésében. „Főmunkatársként továbbra is a lap kötelékében maradok, és reményeim szerint gyakran jelentkezem publicisztikával, de az operatív munkában már nem vállalhatok szerepet” – nyilatkozta. Salamon Márton László az amerikai Joint Alapítvány által létrehozandó közösségi központ igazgatói tisztségét foglalja el. Mint mondta, az alapítvány 80 éve támogatja a diaszpóra zsidóságát. A távozó felelős szerkesztő teendőit Cseke Péter Tamás, a lap aktuális és társadalmi rovatainak szerkesztője veszi át vezető szerkesztői tisztségben. A Krónika arról értesült, hogy Králik Lóránd, a gazdasági rovat szerkesztője és Ágoston Hugó volt főszerkesztő, jelenlegi vezető publicista is távozik a laptól. Ágoston Hugó csak annyit kívánt hozzáfűzni értesülésünkhöz, hogy ezt még egyáltalán nem lehet ténynek tekinteni. A laptól december elején távozott Debreceni Hajnalka kolozsvári tudósító és Vincze Lóránt korábbi marketingigazgató is visszatért a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adásának szerkesztőségébe, de marketingképviselőként továbbra is a lap kötelékében maradt. A Bukarestben szerkesztett lapot egyébként a Transindex hírportál az év negatív legjei között vette számba. Mint fogalmazott, „a Romániai Magyar Szó hűlt hamvaira kitalált RMDSZ-barát médiaprojekt csúfosan megbukott példányszám tekintetében is.” A Transindex értékelése szerint az Új Magyar Szó „RMDSZ-témákban dogmatikus, és már azok számára is kellemetlen, akiket fényez”. A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő lap igazgató-főszerkesztője, Stanik István sem a Transindex minősítésére, sem a szerkesztőségi változásokról szóló értesüléseinkre nem kívánt reagálni. Csak annyit jegyzett meg: „ellendrukkereink korán örvendenek”. /Gazda Árpád: Változik a felállás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./
2007. január 4.
Kilakoltatástól tart Gálfalvi György, a Marosvásárhelyen megjelenő Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. A lakásgazdálkodási hivatal december 27-én már kilakoltatást helyezett kilátásba. 2000-ben hasonló helyzetbe került a folyóirat. Akkor a Látót, akárcsak a román nyelvű Vatra szépirodalmi folyóiratot, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét és a Romániai Magyar Szó Maros megyei fiókszerkesztőségét a Városháza utcai székházból lakoltatták ki. Két évig tartó huzavona után, 2001 végén utalták ki a számukra a jelenlegi, Tusnád utcai székhelyet. Csegzi Sándor alpolgármester reménykedik, hogy erre nem kerül sor. /Antal Erika: Két szék közt a Látó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2007. január 22.
Életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György /Uzon, 1927. aug. 3. – Budapest, 2007. jan. 20./ ismert író, újságíró, műfordító. 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományegyetemen. Munkatársa volt 1947–1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa, 1994-től Budapesten a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. Számos regénye, interjúja, riportja jelent meg, első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben, címe Csángó történet. /Elhunyt Beke György író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Beke György újra meg újra összerakta a maga, a mindannyiunk Erdélyét. De nemcsak Erdélyt. Havaselvét és Moldvát is, a nyugati meg a keleti magyar szórványt is, mindent, írta róla Sylvester Lajos. A magyarság egészének szellemi újrateremtője volt. Beke György 1989-ben telepedett át Budapestre. Vitte magával az otthont, a székelyföldi hazát, a szórványban élők gondját-baját, Európa legárvább kisebbségének, a moldvai csángóknak a keservét, és mindezt beolvasta, ráolvasta, a szemébe mondta az eltunyult népnek. A missziós tudatot és akaratot vitte magával. Beke György nem állt be a másságkeresők karába. Asztagnyi könyvkévét rakott össze. Beke Györgyöt a Kárpát-medence magyarságának egésze siratja és gyászolja, hisz emelt jó teherbírású szellemi boltívet a térség fölé. /Sylvester Lajos: Aki sokfelé, de mindig a szülőföldjén élt (Beke György halálára) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./ Aki közelebbről ismerte Beke Györgyöt, annak igen nagy műveltségű, a romániai magyarság és kultúrájának ügyében kiválóan tájékozott, a dolgokat, történéseket mindig összefüggéseiben látó és kereső emberként marad meg emlékezetében. 2003. augusztusában Arad vendége volt, mint a harmadik Böszörményi Zoltán riportverseny zsűrijének elnöke. Szeretettel és megértéssel beszélt a fiatalabb kollégák közel félszáz írásáról. /Jámbor Gyula: Beke György. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./
2007. április 6.
Leltárt készített az Új Magyar Szó Színkép kulturális melléklete kapcsán Szonda Szabolcs szerkesztő a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtópincében szervezett olvasótalálkozón. Emlékeztetett, négy évvel a romániai rendszerváltás után könyvkiadó híján az ÚMSZ elődje, a Romániai Magyar Szó karolta fel a még nem publikált fiatal költőket, írókat, valamint a Forrás-nemzedéket. A Színkép elődje, a Szabad Szombat melléklet irodalmi pályázatára 1993-ban 150 fiatal jelentkezett írásaival, köztük Bódizs Edith, a Kolozsvári Rádió szerkesztője vagy Váry O. Péter, a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztője. Az 1998-ban nevet változtatott melléklet célja közvetíteni a kultúraigénylő olvasók és a később irodalmi lapok felé irányuló szerzők között. Szonda elmondta, visszaszorult a kultúra a lapokban, ideértve az ÚMSZ-mellékletet is. A gyakran változó, majd lecsökkent oldalszám miatt nem jelentkeznek új szerzők. Tapasztalata szerint a kultúra és a pénz viszonyát taglaló rovatok a legolvasottabbak a lapokban. /Domokos Péter: Színkép-szondázás. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2007. április 25.
2005. nyarán a Romániai Magyar Szó akkori kiadója csődöt jelentett, két hónapig nem jelent meg a lap, majd 2005. októberében a lap új néven, új kiadóval, és javarészt megújult szerkesztői gárdával újraindult. Salamon Márton László főszerkesztő szerint mérvadó országos közéleti és családi napilapot szerkesztenek, „amelyet szeretnek az olvasói, és tisztel a szakma”. A példányszámot viszont nem sikerült emelniük. /Salamon Márton László: Felelősség. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25/
2007. április 25.
Vissza a gyökerekhez címmel jelent meg Tapody Lukács Ottó önéletírásának második kötete, mintegy húsvéti ajándékként. Az önéletírás első kötete 2004-ben látott napvilágot. A szerző /sz. Tasnádbalázsháza, 1931. nov. 27./ Zilahon a Wesselényi Főgimnáziumba járt, az osztályharc beleszólt életébe, kizárták a gimnáziumból. Ezt is megírta Zilah város ködbe vész, avagy kicsapatásom története címmel. Ezek után hazakerült a családi birtokra és gazdálkodott. Jóval később, 1964-ben érettségizhetett. Tasnádon az Állami Gazdaságnál bérelszámoló osztályvezető volt nyugdíjazásáig. Tollforgató tevékenysége a rendszerváltással kezdődött, sajtólevelezőként több írása jelent meg az országos és a helyi lapokban (Romániai Magyar Szó, Erdélyi Napló, Szatmári Friss Újság, Fakutya, Nagykároly és Vidéke), de közölt a Tasnádon megjelenő lapokban is. Írt verseket, újságcikkeket, tárcát, esszét. Írásainak zöme politikai jellegű, de kedvelt műfaja az erdélyi népi emlékírás. Első könyve „A Tapody család krónikája” 2004 szeptemberében jelent meg, melyben leírta a család eredetét, szerepét a környék életében, a két világégést és a békebeli időket. A családi krónikán túl betekintést adott a kor társadalmi–politikai életébe, kiemelten ismertette Tasnád közösségi, művelődési életét. A most megjelent „Vissza a gyökerekhez” című részben a Tapody család drámáját örökítette meg. /Kovács Albert: Tapody Lukács Ottó újabb kötete. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 25./
2007. május 19.
Ráduly János új, sorrendben a 41. könyve, Az isztambuli székely (magyar) rovásemlék /Erdélyi Gondolat Kiadó/ írásai elsőként a napisajtóban (Népújság, Romániai Magyar Szó) jelentek meg, hat közlés először lát nyilvánosságot. Az isztambuli rovásemlék 1515-ből való, rótta Kedei Székel Tamás. Ráduly János a rovásírással 1992-ben foglalkozott először, de még most, hetvenévesen is izgatja a szöveg. /(bölöni): Ráduly János újabb könyve. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./
2007. augusztus 31.
Nem tehetjük meg, hogy letagadjuk a múltat. Hogy letagadunk hatvan évet, amiből több mint negyvenet egy olyan korban kellett megélni, leélni, amelyben az újságírói hivatás nem jelenthetett egyebet, mint hamis várakozásokról, rózsaszín reményekről festeni álságos képeket. Domokos Géza elismerte, hogy része volt egy gépezetnek, amely sakkban tartotta az embereket, ezzel keresztezte mások sorsát. A történteket nem lehet semmissé tenni. Egy dolog lehetséges: lehajtani a fejet, írta Domokos Géza öt évvel ezelőtt a Romániai Magyar Szóban. Őszinteség. Ez az, amit most, a Romániai Magyar Szó alapításának hatvanadik évfordulóján megjelenő laputód elvár az elődöktől, és végső soron önmagától. „Beálltam, anélkül, hogy valaki kért volna, még csak nem is egy eszme, hanem egy hazug, az embereket manipuláló, megfélemlítő rendszer szolgálatába” – vallotta meg Cseke Gábor volt RMSZ- és Előre-munkatárs is a mostani, 60. „születésnapon” megjelenő évfordulós Színkép-mellékletben. Ők beismerik azt, amit mások tagadnak: önszántukból, kényszer nélkül váltak eszközeivé egy hazug rendszernek. Salamon Márton László főszerkesztő szerint, ha ők ilyen őszinték tudnak lenni, akkor nem tagadják meg őket. Magunk revízióját kell elvégezni, ahogyan Makkai Sándor püspök fogalmazta meg 1931-ben, kritikai nemzetszeretettel, önmagunk, életünk újraértékelésével. /Salamon Márton László: Magunk revíziója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2007. szeptember 3.
Hatvan éve van Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították meg a Romániai Magyar Szót. Ebben az időben eldőlt: a trianoni határokat nem fogják kiigazítani. A magyaroknak (a határok mindkét oldalán) el kellett fogadniuk, hogy a nemzet jelentős része kisebbségbe szorult. A hatvan év eseményei: kitelepítések, lázadások, börtön, diktatúra, beolvasztási kísérletek. Ezeket az eseményeket követi végig az ÚMSZ évfordulós sorozata, bemutatva a kor dokumentumait. A dokumentumok Varga Andrea történésznek köszönhetők. A Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével 1946. április 9-18-a között Moszkvában járt magyar kormánydelegáció Sztálinnal és Molotovval folytatott tárgyalása a párizsi béketárgyalásokat megelőző legfontosabb magyar külpolitikai kezdeményezése. A látogatás célja az volt, hogy a magyar kormány megszerezze a szovjet vezetők támogatását a magyar békecélokhoz. Azonban a moszkvai tárgyalások valójában a Magyar Kommunista Párt és a szovjet vezetés által közösen megrendezett politikai színjáték részét képezték. A kommunisták, a többi politikai párthoz hasonlóan, kizárólag belpolitikai ügyekkel voltak elfoglalva. Az MKP tudta, hogy a döntő szó a szovjetekké lesz. Az MKP 1946. január közepén offenzívát indított a választásokon nyertes Kisgazdapárt meggyengítésére, illetve a kommunista párt gazdasági és hatalmi pozíciójának megerősítésére. Követeléseiknek tömegmozgalmak szervezésével, majd pedig a Baloldali Blokk létrehozásával adtak nyomatékot. Rákosi Mátyás, az MKP vezetője tapogatózó tárgyalásokba kezdett Moszkvával annak kiderítésére, vajon a szovjet vezetők hajlandók lennének-e bizonyos magyar területi követelések támogatására. A szovjetek beleegyeztek abba, hogy a béke-előkészítéssel és a különböző gazdasági problémákkal kapcsolatos kérdések megbeszélésére magyar kormánydelegáció utazzon Moszkvába. Rákosi még a területi igények támogatására is ígéretet kapott, ezt azonban a szovjet vezetés nem vette komolyan. A magyar kormány, a Minisztertanács 1946. április 8-i rendkívüli ülésén értesült arról, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével kormánydelegáció indul a szovjet fővárosba; ez azt jelenti, hogy a végleges engedély Moszkvából csak április 7-én vagy 8-án reggel érkezett meg. A delegáció útja –kormányszinten, illetve diplomáciai úton nem volt előkészítve. Gyöngyösi János külügyminiszter a béke-előkészítéssel kapcsolatban két fő problémát kívánt Moszkvában a szovjet vezetőkkel megbeszélni; az egyik, hogy a csehszlovák kormánynak a szlovákiai magyarokkal szembeni politikája miatt a területi kérdést lényegében Csehszlovákia veti fel, a másik pedig a magyar-román határ Magyarország javára történő módosításának kérdése. A szovjetek fényes fogadást rendeztek, mindent elkövettek, hogy a magyar politikusok úgy érezzék, két egyenrangú állam vezetőinek tárgyalásairól van szó. A szovjetek a magyar kormánydelegáció moszkvai tárgyalása idején biztosították a román kormányt, hogy a Szovjetunió védelmezni fogja a fennálló magyar-román határt. A magyar kormányküldöttség április 18-án történt hazaérkezése és a Külügyminiszterek Tanácsának május 7-i párizsi döntése közötti időszakban a magyar politikai életben reménykedő hangulat alakult ki a Romániával szembeni területi igények tekintetében. Nagy Ferenc, Gyöngyösi János külügyminiszter bizakodóan nyilatkoztak a kormánydelegáció útjának sikerességét és a Romániával szembeni területi igény érvényesítésének lehetőségét illetően. Rákosi nagy beszédet tartott Békéscsabán, kifejtette, hogy a magyar kormányküldöttség moszkvai útja a legteljesebb sikerrel járt, és kiemelte, hogy a delegáció a magyar békecélokhoz megnyerte a Szovjetunió jóindulatát. Mindezek után a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i ülésének határozata, amely szerint a békeszerződésben Magyarország és Románia között az 1939-ben fennállott határokat kell rögzíteni, hideg zuhanyként érte a magyar közvéleményt. Nagy Ferenc ezután azt hangoztatta, ez nem végleges döntés, a békeértekezleten lesz még lehetőség a kérdés újratárgyalására. A Szabadság közölte Gyöngyösi János külügyminiszter feljegyzését az 1946. április 10-i moszkvai tárgyalásról. Gyöngyösi külügyminiszter előadta a tervezetet: annyi románt csatolnának Magyarországhoz, amennyi magyar Erdély területén marad. Ez lenne a biztosítéka annak, hogy a két ország a maga nemzetiségi kisebbségét egyenjogúságban fogja részesíteni. Erdély nyugati határán 22000 km2 területet jelölnének ki, lakosainak száma kb. másfél millió. Ezen a területen kb. 900 000 román lenne és Erdélyben még mindig 180 000-rel több magyar, vagyis 1080 000. Ha ebben rendszerben sem tudna a két nemzet megegyezni, akkor lakosságcserével ezen területen az egész erdélyi magyarságot el lehetne helyezni. A tervet Sztálin érdeklődéssel hallgatta, majd közölte, hogy még megfontolják a dolgot, és hogy még találkozni fognak. /Isán István Csongor: Az RMSZ alapításának körülményei. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 5.
Hatvan éve jelenik meg Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították a Romániai Magyar Szót. A dokumentumok rendelkezésükre bocsátásáért köszönetet mondott a lap Varga Andrea és Vincze Gábor történészeknek. A moldvai csángók esetében a beolvasztási törekvések még hangsúlyosabban jelentkeztek. A katolikus csángók egy régi magyar dialektust beszélnek, a 19. század elején (1859-es moldvai népszámlálási adatok szerint) mintegy 18 ezren voltak. A katolikus hívek száma ugyanakkor Moldvában 22-23 ezerre volt tehető, és a csángók mellett kis számban ugyan, de cseh, olasz, orosz és német katolikusok is alkották. Dumitru Martinas romántanár könyvében a csángók román eredetét próbálta bizonyítani. A hetvenes években történészek egész sorát mozgósították a román történelem kozmetikázására. Ekkor adták ki újra Martinas könyvét, a kézirathoz viszonyítva néhány ponton megváltoztatták annak érdekében, hogy teljesen megfeleljen az akkori hatalom szájízének. Szakértők szerint ez a történelem hamisító offenzíva a Szekuritáté 0544-es katonai alakulatának és a félretájékoztatással foglalkozó D osztályának műve, ehhez nyilvánvalóan egyházi vezetők is hozzájárultak. A görög katolikus felekezet megszüntetésével több mint 800 templomot és több mint másfél millió hívőt nyert az ortodox egyház, ugyanis az elkobzott javakat ők kapták meg. A csángók beolvasztása érdekében a Szekuritáté a klérus soraiba beszervezett informátorokból álló aktív és nagy létszámú hálózattal dolgozott. Eleinte a bebörtönzött papokat szervezték be, nyomásgyakorlással vagy ígéretekkel nagyszámú nyilatkozatot sikerült begyűjteni a szabadulás utáni együttműködésről. 1964 után az együttműködési nyilatkozatokat önkéntes alapon íratták alá, ezek nagy része előjogok (külföldi utak, jobb parókia vagy tisztség, személyes vagy a parókiának kedvező anyagi előnyök) ígérete ellenében született. A moldvai katolikus egyház 1857 óta folyamatosan, több-kevesebb engedmény és adomány fejében lemondott híveinek egy jelentős részéről: a csángókról és a XVIII. század folyamán Moldvában letelepült székelyekről. /Magyar sors Moldvában. 60 év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2007. szeptember 26.
A központi magyar lap megalakításának 60. évfordulóját ünnepli szeptember 26-án Bukarestben a napokban ötszázadik lapszámát megért Új Magyar Szó szerkesztősége. A lapelőd Romániai Magyar Szó 1947. szeptemberi alapítása, illetve a 2005. szeptemberi, Új Magyar Szó néven történt újraindulás kettős jubileumát a Magyar Kulturális Intézetben szervezett ünnepségen ülik meg. /Lapalapítási jubileum Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./
2007. szeptember 28.
A központi magyar lap megalapításának 60. évfordulóját ünnepelte Bukarestben a napokban ötszázadik lapszámát megért Új Magyar Szó szerkesztősége. A lapelőd Romániai Magyar Szó 1947. szeptemberi alapítása, illetve a 2005. szeptemberi, Új Magyar Szó néven történt újraindulás kettős jubileumát ünnepelték. A rendezvényt Vincze Lóránt, a lapot kiadó Scripta Rt. vezérigazgatója nyitotta meg. „Csináljátok úgy tovább, ahogy a lelkiismeretetek diktálja. Próbáljátok azt egy pillanatra se kikapcsolni, és akkor nagy baj nem lehet” – hagyatkozott Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó és az Előre egykori munkatársa a laputód Új Magyar Szó munkatársainak. Cseke Gábor levelét Salamon Márton László, az ÚMSZ főszerkesztője olvasta fel. „Nem voltam elég erős nemet mondani a manipulálásoknak, bárhonnan is értek. Ez volt az átok a munkámon” – vallotta meg Cseke Gábor. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a lap szakmai sikereit méltatta, hangsúlyozva annak a nyelvi igényességnek a szükségességét, amelyre korábban sokkal kényesebbek voltak a napilapok munkatársai is, mint manapság. Ágoston Hugó az ÚMSZ korábbi főszerkesztőjeként, jelenlegi vezető publicistájaként mondott beszédet. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Szövetségének elnöke tolmácsolta a szakmai testület elnökségének üdvözletét, és – a Brassói Lapok főszerkesztőjeként – visszautalt az RMSZ hatvan évvel ezelőtti megalapítására, amikor a BL akkori főszerkesztője, Kacsó Sándor „utazott le Bukarestbe, lapot alapítani”. Verestóy Attila, az Új Magyar Szót kiadó Scripta Kiadó főrészvényese méltányolandónak nevezte a magyar központi napisajtó üzleti szempontból meg nem térülő támogatását. /Lapalapítási évforduló. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./
2007. október 17.
Az Új Magyar Szónál dolgozók megünnepelték a Romániai Magyar Szó megjelenésének 60. évfordulóját. Ennek nincs oka, mert nincs közös a két újság között. A Romániai Magyar Szó országos demokratikus napilapként 1947. szeptember 1-én jelent meg, a kommunista párt pénzelte, ennek volt a központi magyar szócsöve. 1951. február 19-től lett hivatalosan a Magyar Népi Szövetség központi bizottságának napilapja, de ettől a lényeg nem változott. Az MNSZ megszűnése után, 1953. március 31-tól vette fel az Előre nevet és vált a néptanácsok lapjává, elismerve, hogy az RMSZ utóda, az évfolyamjelzést sem kezdte újra. Az Előre végül mint a Szocialista Egységfront lapja fejezte be pályafutását 1989. december 21-én. Másnap, december 22-én a volt Előre maroknyi munkatársa megjelentette az új Romániai Magyar Szót. Román Győző is részt vett az új lap indításában, mindnyájan szakítani akartak a múlttal. Azonban nem mindenki gondolkodott így. Bár megváltak több, a diktatúra idején hangadó kollegától, maradtak elegen olyanok, akik nem függetlenként, hanem az RMDSZ árnyékában szerették volna látni a lapot. A lapindítók többsége azonban nem akart újból pártlapnál dolgozni, s így az elején még ki lehetett védeni a szövetség lapfoglalási szándékát. Már a többedik számot szerkesztették, a lapot kiadó Transil Rt – ahol az újságírók voltak a részvényesek – beíratását is megkezdték, amikor megjelent a szerkesztőségben a bukaresti RMDSZ hat tagú küldöttsége, benne Domokos Gézával, Verestóy Attilával, Demény Lajossal, hogy átvegye az... Előrét. A szerkesztők megmondták, az Előrét, ha még létezik, menjenek és vegyék át, ez már a Romániai Magyar Szó, független napilap, amelynek nincs szüksége sem gazdasági, sem politikai mankókra, megáll a maga lábán. Nagyon hosszú ideig a magas példányszám és a reklám biztosította a szerkesztőségnek a szükséges pénzösszegeket. Azonban teltek az évek és mindinkább pártosodott az RMDSZ, a szerkesztőségben is megerősödött a hangja azoknak, akik az újságot pártlappá akarták visszaminősíteni. Lassanként a lapindítók is távoztak az RMSZ szerkesztőségéből, a lap élére kerülők könnyen átjátszhatták az RMDSZ-t kiszolgáló Birtalan Józsefnek (akinek a háta mögött Verestóy állt) a részvények többségét. A kisebbségi részvények azonban továbbra is a volt munkatársak kezében maradt, akik a közgyűlések alkalmával mindegyre felvetették a lap függetlenségének kérdését. Az RMDSZ vezetősége egy időn túl nagyon jól tudta, hogy a Gyarmath János vezette újság az RMDSZ támogatása nélkül nem jelenhet meg. Akkor ugyanis már óriási volt a veszteség. Olyannyira, hogy azzal a pénzzel könnyebb volt egy új lapot indítani. Főleg úgy, hogy nemcsak a szerkesztőségi szobákat, hanem az újságírók, korrektorok nem kis hányadát, a dokumentációt is fizetség nélkül eltulajdonítják. A Transil Rt. kiad egy napilapot, amely bizonyos részvényesek tulajdona és akkor jön a Scripta Rt., amelyben Stanik István mellett, főleg Verestóy Attila a főrészvényes, tehát mások a tulajdonosok és az előfizetőknek, mintha mi sem történt volna, kezdik küldeni az új lapot. Az egészért a Scripta a Transil Rt. -be pénzt beruházó részvényeseinek, egy banit nem fizetett. S mindezt a Stanik vezénylete alatt tették, akinek intézkedésére leállították a Romániai Magyar Szó nyomtatását és hozzákezdtek az Új Magyar Szó szerkesztéséhez. S mivel féltek, hogy a Transil Rt. részvényesei beperelik ezért a Scripta Rt. -t, a Transilt suba alatt felszámolták, úgy hogy, amikor ezt a kisrészvényesek megtudták, már kifutottak a perindítási időből. Mindezek tudatába kérdés, hogy akkor az ÚMSZ-sok mit ünnepelnek? Talán csak nem az RMSZ-t kiadó Transil Rt. vagyona lenyúlásának második évfordulóját? /Román Győző: Az ellopott lap. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./
2007. október 18.
Sike Lajos, a lap munkatársa elmondta, valamikor nagy Fidesz-párti volt. Gyarmath Jánoshoz, a lapelőd, a Romániai Magyar Szó főszerkesztőjéhez elküldte 1999 őszén felmondólevelét, mert az újság, amelynek ő is vezetőségi tagja volt, kétszeri tiltakozása ellenére továbbra is közölt Fideszt bíráló cikkeket. Gyarmath János kérte, ne siesse el döntését, inkább figyeljen Orbánék erdélyi tevékenységére. Pár hónap elég volt, hogy megváltozzon Sike véleménye. Belátta, hogy a Fidesz csakis saját „brancsát, az alakuló jobboldalt segíti. ” Emlékezetes marad számára Németh Zsolt kampányolása. Azt üzente Székelyudvarhely népének: a magyar kormány tízmillió dollárt ad a városnak, hogy az visszavásárolja az utóbb elhíresült, románoknak átjátszott árvaházat. „Szász Jenő, a díszszékely azóta is ott trónol a székely anyavárosban – a románok pedig a fölötte lévő Csereháton. ” Sike Lajos azért is Fideszt hibáztatja, mert csökken a város magyar lakossága. A vajdasági és a kárpátaljai magyarság parlamenti csődje is jórészt a Fidesz ottani ténykedésének köszönhető, írta Sike Lajos. /Sike Lajos: Csókolózhatnak! = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./
2008. január 4.
Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2008. június 24.
Június 23-án megtartotta alakuló ülését a Kolozs Megyei Tanács. A 36 képviselői hely megoszlása: PD-L 15, PSD és PNL 7–7, RMDSZ 5, NRP 2. Az RMDSZ listáján megyei tanácsosi helyhez jutott Balázs-Bécsi Attila, Fekete Emőke, Szedilek Lenke, Sztraniczky Szilárd és Vákár István Bálint. A tanácselnök Alin Tise (PD-L). A két alelnök: Fekete Emőke (RMDSZ) és Radu-Vasile Bica (PD-L). /(Ö. I. B.): Megalakult a Kolozs Megyei Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./
2008. augusztus 16.
A Borszéki Napok keretében mutatták be Kamenitzky Antal verseskötetét Árnyak köntösében címmel. Kamenitzky Antal elsőkötetes költő. Versei megjelentek az Utunkban, a Helikonban, a Romániai Magyar Szóban, a Hargita Népében, a Borszéki Forrásokban, a Szekszárdon megjelenő Átalvetőben, valamint a Salamon Ernő Irodalmi Kör által kiadott Találkozások című antológiában. /Farkas Aladár: Megjelent Kamenitzky Antal verseskötete. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./
2008. szeptember 4.
Erdély földje kincsesbánya – a rovásírás-kutatás szempontjából is. Titkok a rovásírásban című könyvében (2004) Ráduly János szerző 27 erdélyi feliratos (epigráfiai) emléket mutatott be, és írt a berekeresztúri vegyes rovásjegyű feliratokról is. Ráduly János újabb könyve /Beszélő rovásemlék. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2008/ a lapokban (Romániai Magyar Szó, Hargita Népe, Hazanéző, Kulturális Figyelő, Népújság) megjelent közléseket gyűjti egybe, benne újabb 23 epigráfiai és 4 kéziratos rovásemléket elemez a szerző. (A korábbi, 2006-os Ráduly-kötet – A székely(magyar) rovásírásról – 43 erdélyi feliratos rovásemlék meglétéről adott hírt. A szerző szerint a rovásbetűkkel írt korai szavak, mondatok, szövegek és szövegtöredékek nyelvemlék-jelentőségűek. /B. D. : Beszélő rovásemlékek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 4./
2008. szeptember 27.
A mai erdélyi politika legkényesebb kérdése az ún. „magyar egység” problematikája, Van-e egyáltalán erdélyi magyar egység? A rendszerváltás óta eltelt 18 év után nincs egységes erdélyi (vagy székelyföldi) magyar gazdaság- és kultúrpolitika. Számos törvényt az Európai Unió által megkövetelt demokratikus minimum nyomására fogadtak el a román parlamentben (földtörvény, ingatlan-visszaszolgáltatás, nyelvhasználat, nemzeti szimbólumok), az erdők magántulajdonba való kerülésének jogszabályát pedig egy román képviselő dolgozta ki. Románia európai integrációját segítette a kormányzásba (kényszerűségből) bevett RMDSZ. Frunda György szenátor még 1996-ban kérte, hogy az Európa Tanács szüntesse meg Románia monitorizálását, azt sugallva, hogy az erdélyi magyarság jogos követelései teljesültek, Románia demokratikus ország. Minden kisebb-vagy nagyobb eredményt RMDSZ diadalként közvetítenek az erdélyi közvélemény felé. Markó Béla szelektív emlékezettel megírt cikkének (Élet és Irodalom, szeptember 19.) ellentmondanak a tények. 1991-ben a Székelyföldi Politikai Csoportosulás megfogalmazta az autonómia igényét. Az RMDSZ csúcsvezetése és helyi szervezetei állásfoglalásokban tiltakoztak ez ellen. Verestóy Attila szenátor a román parlamentben „kisebbségi szélsőséges nacionalistáknak” titulálta a csoportot. Az RMDSZ vezetés „radikálisoknak” nevezte az autonómia pártiakat, saját magát „mérsékeltnek”, és a „kis lépések politikáját” tűzte zászlajára. 1994-ben Csapó József elkészítette az autonómia-tervezetet. Az SZKT tíz év alatt nem volt hajlandó napirendre tűzni, megvitatni az autonómia-kérdést, elzárkózott az ún. „belső választások” megszervezésétől is. Az önálló magyar tudományegyetem, a Bolyai visszaállítását feláldozták a politikai hatalomban való részvétel oltárán. Eltávolították az RMDSZ politikájával szemben kritikát megfogalmazó, autonómia-párti politikusokat. 2003-ban megalakult a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség. Célkitűzésük: a Székelyföld autonómiájának kivívása. Székely Ervin képviselő a Romániai Magyar Szóban „lehitlerezte" az autonómia-tervezetet kidolgozó dr. Csapó Józsefet. Hirtelen váltással az RMDSZ a parlamenti választásokon 2004 novemberében az RMDSZ plakátjain megjelent: Autonómiát Székelyföldnek! Együtt az autonómiáért! Ennek ellenére 2005-ben nem autonómia tervezetet nyújtanak be a román parlamentbe, hanem a kisebbségi törvénytervezetet. Az RMDSZ-nek nincs kidolgozott autonómia-koncepciója. Az autonómia szemszögéből nézve az elmúlt 17 és fél esztendő elvesztegetett időszak volt. Az SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) „bólogató jánosok” testületévé szűkült. Az értelmiségi elit egy részét magába foglaló SZET (Szövetségi Egyeztető Tanács) elsúlytalanodott. Az RMDSZ vezetés a román nacionalista sajtóval karöltve megpróbálta lejáratni Tőkés Lászlót, míg végül 2001-ben megszüntették tiszteletbeli elnökségét. Ez a politikai ballépés osztotta meg az erdélyi magyarságot, és távolított el számos értelmiségit és kisembert az RMDSZ-től. Markó Béla képviselőhelyeket ajánlott fel román személyeknek, közben „eszementeknek” titulálta azokat a magyar embereket, akik megpróbálnak elindulni a parlamenti választásokon. A Magyar Polgári Párt nem az RMDSZ-t akarta legyőzni, hanem egy másfajta, közép-jobboldali, keresztény értékrend felmutatásával, az autonómia program cselekvő megvalósításával kívánt belépni a helyi önkormányzatokba. /Papp Kincses Emese író, publicista: Erdélyi kecske és káposzta – Reflexió Markó Béla helyzetelemzésére. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. szept. 26., 27./ Előzmény: Markó Béla: Egy elmaradt egyezség története. = Élet és Irodalom, szeptember 19., átvette: Szabadság, 2008. szept. 23., 24./
2008. november 1.
A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
2009. május 29.
Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás listáján negyedik helyezett EP-képviselő-jelöltje maximális sikernek értékelné, ha Kovács Péter is bejutna az EP-be. Szilágyi Zsolt is kampányúton van, két hete nem is volt otthon. Bízik abban, hogy a Magyar Összefogásnak legalább olyan mozgósító ereje van, mint amilyen a két évvel ezelőtti versenynek volt. A kampánycsapatok állandó egyeztetésben vannak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács révén. Lokodi Imre, az ÚMSZ főmunkatársa emlékeztette Szilágyi Zsoltot, hogy volt egy „goromba kirohanása az erdélyi magyar sajtó ellen” Azt állította, jelentős része az RMDSZ által osztogatott pénzekből él, egyszerű pártsajtó. ” Szilágyi erre reagálva megállapította, az erdélyi magyarok számára román és magyar költségvetési forrásokból biztosított alapok elosztása nem változott. Ez a civil szervezetek véleménye is, szerintük is át kell alakítani a finanszírozási rendszert. Szilágyi úgy látja, hogy az EU-t érzékenyebbé kell tenni a kisebbségi helyzet kezelése iránt. A Magyar Összefogás azt üzeni, hogy az RMDSZ felismerte azt, hogy szövetségben az RMDSZ-en kívüli politikai erőkkel, erősebb lehet az erdélyi magyarság. Szilágyi ezt lassú de határozott szemléletváltásként értékeli. /Lokodi Imre: „Bízom a közös sikerben” = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ Emlékeztető: Markó Béla elismerte, hogy a volt Romániai Magyar Szót a Communitas Alapítvány kiemelten támogatta. A Communitas-összegek szétosztását a jövőben is az RMDSZ végzi. /B. Á. : Kisebbségi törvény márciusra. Markó Béla sajtóbeszélgetése hazai magyar médiavezetőkkel. = Szabadság (Kolozsvár), 2005. nov. 28./ A Szülőföld Alap kuratóriumaiban a döntő szót Markó Béla, Takács Csaba, Verestóy Attila vagy Nagy Zsolt távközlési miniszter mondja ki. Így eshetett meg, hogy 2005-ben az Új Magyar Szó 1,2 milliárd lejt kapott a sajtónak szánt 5,2 milliárdos Communitas alapítványi pénzből, míg a Krónika mindössze 50 milliót, írta az Evenimentul Zilei. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. ápr. 5./
2009. június 5.
Tündérek, lidércek, hajdani fejedelmek és a nép egyszerű fiai elevenednek meg és művelnek csodás dolgokat Cseh Gábor Székelyvilág című könyvében, melyet június 2-án mutattak be Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Moldován Orsolya színművésznő részleteket olvasott fel a 90 mondát tartalmazó gyűjteményből. A szerző a 70-es években barátjával kerékpárral bejárta Székelyföldet. Útközben vár- és templomtörténeteket, kapufeliratokat gyűjtöttek. Székelyföldi vándorútjairól mondákkal, legendákkal felpakolva tért haza. A Romániai Magyar Szó a kilencvenes évek elején sorozatban közölte az általa gyűjtött mondákat. /Nagy Székely Ildikó: Csodatermő Székelyvilág. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./
2009. augusztus 7.
A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban megnyitották a JubilArts elnevezésű képzőművészeti kiállítást, augusztus 5-én író-olvasó találkozót szerveztek, hétvégén pedig megnyitják az Évezredek a Nagy-Küküllő mentén című állandó régészeti és várostörténeti kiállítást. Olyan írókat, költőket hívtak meg, akik e kisvárosból, illetve a környékéről származnak: Szente B. Levente, P. Buzogány Árpád, Vass István, Kincsesné Bokor Anna, illetve Zagyi Ferenc köszöntötte az érdeklődőket. Fülöp Lajos muzeológus, néprajzkutató, egykori múzeumigazgató elmondta, habár Keresztúr soha nem volt kiemelkedő irodalmi központ, éltek, tanultak és tanítottak itt olyan írók, költők, tudósok – mint például Kriza János, Aranyosrákosi Székely Sándor, Tompa László, Szabó Gyula, Tiboldi István –, akik érdemben gazdagították az erdélyi irodalmat. Az est szervezője és házigazdája Szente B. Levente író, költő volt, aki jelenleg a székelykeresztúri Kisváros című önkormányzati lap főszerkesztője. P. Buzogány Árpád először a Romániai Magyar Szó 1993-ban meghirdette pályázatára küldte be írásait, amelyet megnyert. A gagyi származású 44 éves írónak, költőnek azóta számos hazai és külföldi lapban jelentek meg versei és meséi, és kötetei is népszerűek. Vass István nyugdíjas pedagógus – bár két önálló kötete is megjelent – nem tartja magát írónak. Műveiben főként szakmai kérdéseket boncolgat. „Írásaimat, tanulmányaimat elsősorban a pedagógusoknak szántam. Manapság az oktatáshoz is kezdünk úgy viszonyulni, mint a politikához és sporthoz: az emberek úgy gondolják, hogy ehhez mindenki ért” – fejtette ki Vass István. Az idő fogságában című első kötetéből, majd Nevelésszociológiai vizsgálatok egy székelyföldi kistérségben című könyvéből olvasott fel egy részletet. Kincsesné Bokor Anna a maga szórakoztatására kezdett el írni. A székelykeresztúri irodalomkedvelők elsősorban 2003-ban megjelent Mesélő Erdély című könyvsorozatának első kötetét, A bátorság próbáját ismerik. Ez a könyv folytatása az unitárius gimnáziumban 100 évvel ezelőtt elkezdett, a környék hagyományainak, kincseinek összegyűjtésére irányuló munkának. Zagyi Ferenc Székelykeresztúr kulturális krónikája c. könyve év elején jelent meg, amelyben a szerző széles áttekintést nyújt a környék másfél évtizedes művelődési múltjáról. Az egykötetes szerző 38 éven keresztül volt a város kulturális életének szervezője, így hiteles tudósítást tud adni erről az időszakról. Hat év kitartó kutatómunka során állította össze kötetét. – Ezen a héten zajlanak Székelykeresztúr fennállásának 550. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepi rendezvények. /Lőrinci Réka: Író-olvasó találkozó az 550 éve alapított Székelykeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2009. december 29.
Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.
